|
|
|
Az 1995. évi sikeres indulás óta több mint 30 országból
vettek részt egyetemi hallgatók és üzletemberek tanfolyamainkon.
A résztvevők között egyaránt voltak privátszemélyek és világhírű
egyetemek hallgatói. Ezenkívül ismert cégek, mint az American
Airways, Bosch, Mercedes-Benz, Deutsche Bank, Hewlewtt
Packard, Iberia, KPMG, Lufthansa, Price Waterhause Cooper,
SAP, Shell, Siemens, stb. munkatársainak képzését is végeztük.
A tanulmányaikban való gyorsabb haladást minősített oktatásunkkal
és nyelvintézetünk személyre szabott lehetőségeivel garantáljuk.
Ennek titka az, hogy intézetünkben az oktatás a szorosan
vett oktatási időn kívül kiterjed legalább heti három szabadidős
programra is, melyhez kísérőt biztosítunk. Ehhez kapcsolódik
a helyiekkel fenntartott személyes kapcsolatból származó
gyakorlat és ezáltal a tanultak rögzítése.
Intézetünk összkapacitása 45 fő, akiket német nyelvtudásuknak
és a kiválasztott csoportnagyságnak megfelelően, több tanfolyami
szinten oktatunk. A minőség és a tapasztalat áll nálunk
az első helyen. A nyelviskolát vezető és alapító Alexandra
von Rohr és csapata gondoskodik arról, hogy tartózkodása
ne csak egyértelmű tanulmányi sikert, hanem szép, személyes
élményt is jelentsen.
|
|
Válassza a TREFF PUNKT
nyelviskolát:
A legjobb választás "A német, mint idegen nyelv" felnőttek
számára szervezett intenzív nyelvtanfolyamok.
|
|
|
A tanfolyamok fajtái
- Intenzív: 20
Heti oktatási egység, átlagos 5
- max. 8, fős
csoportokban:
EUR 440,- / két hét
- Intenzív plusz: 24
Heti oktatási egység, átlagos 5
- max. 8, fős
csoportokban:
EUR 556,- / két hét
- Examen Goethe: 24
Heti oktatási egység, átlagos 5
- max. 8, fős
csoportokban:
EUR 556,- / két hét
- Szuper-intenzív:
30
Heti oktatási egység, átlagos 5
- max. 8, fős
csoportokban:
EUR 700,- / két hét
- Egyénre szabott oktatás:
Ennél a legintenzívebb nyelvoktatási formánál az oktatási
programot és a tananyagot teljes egészében az Ön személyes
kívánságai és elképzelései szerint állítjuk össze. Az
egyéni oktatásra jelentkezhet a csoportos oktatás helyett,
vagy pedig annak kiegészítéseként is. Annak megfelelően,
hogy Ön hány órát kíván igénybe venni, az egyszemélyes
oktatás költsége EUR 35,- oktatási egységenként.
|
|
Szabadidos programok
Széles körét ajánljuk a szabadidős programoknak, melyek
igen sok lehetőséget nyújtanak Önnek a német nyelv gyakorlására.
Ezek a programok teljes mértékben különböznek az egyéb,
túrisztikai célú ajánlatoktól. Betektintést nyújtanak Önnek
a német kultúrába és életformába. A bambergiek nyílt, barátságos
személyisége, az ünnepek szenvedélyes szeretete, valamint
a hagyományos "sörkert-kultúra" is a jobb megismeréshez
segítik hozzá.
Ha Ön inkább sportolna vagy a zenét, a színházat, a természetet
szereti, vagy egyszerűen csak egy jó sört inna egy kellemes
sörkertben, Bamberg és környéke minden látogató számára
tartogat különlegességet.
további információk:
|
SZÁLLÁSHELYEK
A megfelelő szálláshely kiválasztása igen fontos abból
a szempontból, hogy bambergi tartózkodása idején jól érezze
magát. Valamennyi általunk ajánlott szálláshely az iskolától.maximum
15 percre van gyalog vagy busszal:
- Együttlakás azonos
korú személyekkel:
Külön szobát kap (EUR 87,-/hét) egy bambergi magánlakásban,
ahol 1 vagy 2 német vagy más nemzetiségű hallgatóval
lakik együtt az iskolából.
- Hotelek & panziók
Valamennyi kategória megtalálható, az egyszerű panziótól
EUR 35,-tól a luxushotelig EUR 150,-. Az általunk ajánlott
szállás egy romantikus belvárosi szállodában van, ca.
EUR 65,-/nap áron.
- Elhelyezés családoknál:
Családoknál a különszoba ára EUR 87,- / hét
(ellátás nélkül)vagy EUR 152,- (félpanzióval).
- Nyaralóház
A helytől és felszereléstől függően egy appartman
ára EUR 35,- től EUR 65,-/nap-ig.
|
TANFOLYAMI JELENTKEZÉS
- Német nyelvtanfolyamainkra kizárólag és a legegyszerubb
módon Internet-en jelentkezhet
- Az első lépés:
Keresse meg az Ön számára megfelelő tanfolyamot (tanfolyam
fajtája, csoportnagyság, időpont), és olvassa el a feltételeket!
- Második lépés:
Döntse el, melyik szálláslehetőséget kéri és
hogyan utazik Bambergbe!
- Harmadik lépés:
Jelentkezzen az Online-űrlapunkon, valamennyi
szükséges adat beírásával! Jelentkezését minden esetben
36 órán belül visszaigazoljuk.
- A Bambergbe történő kényelmes eljutás módozatairól
részletes információt találhat Internet oldalunkon.
Amennyiben további kérdései vannak, kérem forduljon
bizalommal a nyelviskola vezetőjéhez, Alexandra
von Rohr asszonyhoz, aki a szükséges tájékoztatást
megadja Önnek!
|
TREFF PUNKT
Nyelvintézet
Hauptwachstrasse 19
D-96047 Bamberg
Deutschland |
Telefon : +49 951 204404
Fax : +49 951 204474 |
|
Tanfolyami információk az alábbi nyelveken:
|
|